Márciusi eső

Lágyan szitál az eső,
még nem tudja: karikára.
Ahogy emlegetjük,s lépünk ritmusára, kicsit talán másképp.
Érheti ezt más nép?
Értheti, ha figyel befelé,
maga dallamára, ami vitte harcra: szabadságáért.
Hányszor és hány nép kereste igazát,
csak annyit, építhessen hazát,
magának.
Ne idegen lesben álló nyájnak, ki visz kenyeret, katonát.
Hányféle módja a rabságnak.
Védelem, szövetség, kölcsönös segítség...
Hány pányvát vethetnek, nyakára nemzetnek
észre se vegye azt.
S legyen érte hálás.
Könnyebb fellázadni, lecsapó korbácsra, mint lépesméz megfojtó bódító szavára.
Ami könnyen csattan, ha nem teszed, mit elvárt.
Hányféle kalitka, mindeféle rácsa...
mit csak akkor látsz meg, ha rádzörren a zárja
és szomszédod kezében a kulcsa.
És újra és újra...kettészakad a nép.
Mohács, labanc és kuruc, harcol a két egyház...s nevet a harmadik.
Meddig?
Nézz tavaszi pocsolyára,
esik eső...karikára.
Ha dúdolod, nem vagy árva.
S nem vagy ellenségem.
Elhitetik éppen, gyűlölet a népet hajtja az igába,
kinél van az ostor szára?
Esik eső.