Itt van

Ssss...csendben.
Csak lebegj magadban.
Ahogy anyaméhben moccantál
bíbor derengésben...
Talán bíztál már a fényben,
mégis megriadtál, rányitva szemed először: vakított.

Ssss... csendben.
Csak lebegj magadban.
Ne keress szavakat.
Kiskirály agyadat intsd pihenőre...
csak egy kis időre, ne zavarja lényed
hasztalan kutató, gyűjtögető zsarnok,
zajától nem hallod: a Lelket, kit ma várunk. 

Ssss... itt is van... minden bentről ébredő fényes gondolatban.
Köszöntöm magamban.
És Benned is.

Lázadok

Most éppen lázadok Kedves.
Kevésbé szeretni olyan egyszerű lenne.
Nem érezni vágyad reggel és délben, ágyban és bőrszékben...
ahogy felém száll és követel.
Te kérted: engedj el.
... Nyakkendő bogát széttépni ne kelljen,
hirtelen melegben...autóban, bőrszékben.
És jössz újra és újra vissza, tárt tenyerembe.
Szabadon.
Szabadon?
Szabadon.
Vagy mégsem.
Valami...ami tart minket egységben, nem ereszt.
Fejemben, fejedben.
Gondolat.
Mi tartja előttem arcodat?
Tükörből is nézel, szememmel.
Hajamat miért érzed kezedben...
futó fésűd alatt.
Van-e még pillanat, amikor nem látszol?
Talán a lóháton, s ha önfeledten játszol...feledjük egymást.
Mert előjössz bárhol.
Hozzám sugárzol, s én vissza.
Tekintetünk tiszta, csak belül peregnek a percek, hol lázasan szeretnek:
Ketten, egymásért teremtnek.
Jövőt.