Fácskához

Néztelek.
Ágadon alig pendült még a rügy,
s szél zizegte víz-árasztó dalát.
Lépkedtem dallamát dúdolva,
örülve a annak, mi bennünk mélyről tudott.
S fehéren rezgő fátyladtól repült a szívem neki a határnak,
mikor nyíltál elsők közt, hívtad a tavaszt.
Lomb rejtette apró zöld gömböcskéket,
s fecskék szántották a kéket,
porban búbos pacsirta szaladt.
Szaladt az idő vagy lépkedett?
Hamvas színeddel mutatod, múlik a nyár,
már érsz ízesre, puhára.
Vársz a gazdára, teljen a kosár:
télvíz idején: Isten-Isten!
legyen áldott a pohár.
Köszöntelek kicsi szilvafám.

2012.07.26.


Köszönöm a bennem megszólaló szavakat, kedves barátom szép sorainak:

Valéria Aranyosné Huri

Hamvaskék szilvák
/HAIKU/

hamvas kék szilvák
mosollyal koccintanak
nedűvé válnak

Nándorfehérvár

Dörren az égre az ágyú,
dörren a szívben a szó:
halni megyek ma vagy megleszek estére?
Lesz-e még kezem imára, kenyérre?
Hányan vagyunk mára?
Mozgó sereg felett leng a zászló...
Várfokon állt már.
Hol van tested pajtás... várárok mélyében naptüzében oszló...
dicső híre száll majd... mi még halljuk hangod, ahogy húztad kupádat köszöntve a napot. Dugonics.
Büdös van.
Félelem már nem leng, csak bűze a tettnek: mi visz halni vagy ölni.
Emeli magasra keresztjét a Barát, magasra szárnyal a szó:
Férfiak nincs egyéb hátra
...mert nincs már hátra, mögöttünk a fal és a folyó.
Átkelünk vagy átkelnek ők.
S álljuk Európa bástyáján,
templom hűvösén tömjén szállong,
morzsol az ima.
Harangok szólnak Róma békés terén
S a csata vár ránk, s Hunyadira.
Megment.
Mi adta az erőt?
Zászló, haza, harag vagy féltése életnek?
Ki ott volt áldja az Ég.
S te janicsár nyugodj békén a földben, hová szólított kemény parancs.
Anya egyformán siratja a fiát...
Megvédtük Európát.
Szóljon a harang.

2012.07.21.

Augusztus este

Sötét van. Ahogy városban lehet.

Hallgatom a csendből kizengő dallamot: crrrrrrrrp.

Ablak alatt vagy hol kabóca dalol:

Hirdeti élesen, mozdult a végtelen:

Már augusztus jár.

Gesztenyelevél-tenyerek között délután tüskés gömbök közt bújt a nyár,

s az este előbb szállt le Buda felől.

Kéken. Ahogy illik, szépen...csak már hűvöskésen.

Begóniák néznek egynyári létük ártatlanságával a holnapra,

új bimbókat hozva poros levelek közt.

Reggel majd fanyar illat kúszik a szobába,

s hoz új hírt a mába.

Valami változott...tavasz földszaga, nyár pora illan

...s milyen jó, hogy így van.

Határ

Átléptünk valamin Kedves.
Már szavak mondták, mit eddig szemünk dalolt,
s boldog értéstől zártuk szemérmesen magunkba a titkot:
tudom, mire gondolsz.
Láttam tükörképem fénylő arcodon,
Szemed feketéje olvasztott magába,
táguló kapuján sugárzó kívánás,
visszük magunkkal talpunk alá vágyó holnapokon.
Jönnek felénk.
Ezért mondtam szóval is, mit látni nem mertél:
lehet szerelem ilyen, pont nekünk.
S te olvastad kusza betűmben a sorsod:
Borzongva leírt szavak erején.

2012.07.11.

Júliusi hangulat

Lágyak a mezők a Nap alatt,
halk zizegését mélyen belül hallom.
Megtelek a nyárral.
Reszkető hőség szikráz a síneken,
hol kanyarodik szikár akácok mögé.
S eltűnik előlem, talán nincs is tovább...

Lebeg a búzatábla.
Selyme közelről szúrós kalász.
Magamban mormolom óvó imám.
Adj Uramisten gazdag aratást.
De szürkék az egek...ne hozzatok jeget.

Lila bogáncson katicabogár.
Szeretjük egymást.
Én és a Nyár.

2012.07.04.

Sarlós

Lágyan lépked.
Lassan érinti a földet a talpa,
amerre haladt eléhajtja fejét a kalász.

Magamat adtam.
Kis magocska lényem sötétben vágyott a fényre,
készen ébredésre átalakultam,
csodamágiával zöld szárrá lettem, s gyökérré.
Bújtam a rög között, törve előre, örüljön a gazda: zsendül a vetés!
Ringatott az élet, pillangó-szerelem, szőke fejemet magasra emelem:
Óvó imák védtek, kenyeret kértek évezredek szavai.
Akkor is mondod, ha sosem imádkoztál.
És most itt állok erős és teli...megértem:
Szárnak halálára, magnak dicsőségre.
Tán elporlani, vízzel dagadni, tűzben szilárdulni...ropogós örömmé.
Amivé majd szánnak.

Meghajtom fejemet, hallom a léptedet...
Nehéz méltósággal, ahogy anyák lépnek,
míg bennük érnek a magok: hozzák a Holnapot.

Kezedben a sarló, méhedben az Élet.
Ideje van aratásnak, ideje magvetésnek.
Tegyük a dolgunk.
Mind mi vagyunk: a kalász és a sarló.