Dalocska novemberben

Varjú-járta tereken
lépeget November,
erdőknek mélyén
elalszik a köd.

Reggel ablakod alatt
csodálod a bokrot,
zúzmara csipkét
növesztett a fagy.

Szürke felhők rejtekén
hóról mesél a szél,
ünnepre készül
benned a Világ.

Isten hozott December!
Sötétben fényt gyújtó!
Jászol reménye
a szívünkre vár.

2012.11.24.

Csoda

Tegyél velem csodát!
Engedj elolvadnom benned,
hajszáladba bújni és mosolyodba.
Meleg ölelésed váljon hát örökké,
érezzem távol tőled mérföldekre...
ahogy látom sugárzó mosolyod.
Bennem mosolyogsz és én benned.
De sírsz is bennem néha, ha kívül nem lehet, én adom a könnyeket,
mossa férfilelked, könnyítse a terhét.
Évezredek súlya nem engedi folyni tulajdon szemedből.
Így van ez jól.
Most így.
Szemem sugara költözzön szemedbe,
melege olvasszon ellentétet bárhol.
Veled vagyok.
Ha csodát teszünk.
Erős lépted lép bennem és bátorságunk egybefonódik.
Pajzsunk és kardunk heverjen a földön.
Harcos lényünk utat mutasson és menjen előre,
nem fog a fegyver, mert nem félünk.
Körülötted sugárzó nevetés vagyok.
S vagyok minden tiszta szavad.
Ha mégsem... szólítson Angyal vissza utamról.
Elfogadom.
Őrizni magamban a csodát, feladatom.
S átadni neked.
Ott és amikor...
csodát teszel magaddal.
S így velem.
Áradjon.

2012.11.17

Angyal

Ne állítsd meg sosem az angyalt,
ha jön eléd táncolva porszemek közt és te valamiért nevetnél,
pedig nincs is rá okod.
Itt vagyok.
Hallgatózz.
Csak madár pittyen ágat elrúgva, s valahol hajó zakatol
s te tudod...mélyen legbelül: nem vagy egyedül.
Valami édes szalad a járdán, hol taposnak idegen cipők
vagy levelet hajt a szél, nem... nincsen szivárvány...
és mégis érzed legbelül: nem vagy egyedül.
Talán illatot is érzel: karácsonyfa, orgona vagy bódító akác?
Talán hátrafordulsz, senki...csak a macska feszülten figyel valamit vállad felett.
Mutatja a helyet.
Mit mond a tenyered? Bizsereg.
Érzel erőt magadban, felszaladó meleget.
Mintha valaki hívna, repülnél...s lépsz két bizonytalant
vagy állsz betakarózva a perccel:
Angyal ne menj el!!!
Maradok.

2012.11.15.

Novemberi pára

Valami átszállt köztünk a térben,
talán gomolygó leheleted?
Nem láthattam, hiszen ragyogott a Nap és a kék odafent szinte fájt.
És mégis átszállt.
Fáztál, orrunkat egyszerre fújtuk,
a méterek ettől lettek rövidek?
Hozott közel varázsa szerelemnek.
Láttam villanó tekinteted.
Borzongtam, melegen mélyen,
kezedet néztem, benne alvó simításodat...
Talán ez szállt köztünk a fényben?
Melegem lett.
Neked is.
Tudom.
Elkaptad rebbenő pillantásodat.

2012.11.14.

Hősök szobra

"Eltemetnek engemet a vadvirágok..."
s válok édes természetté.
Hol dobtak rám hantot sietős kezek,
ne legyünk farkas prédája, szagunk idecsalja...
elesett katonák, névtelen gödörben.
Még ha bajtársam igazított rendbe, süllyesztetett a földbe, tán elvitte hírem:
nyugszik ő békében, nyugodj bele anya, gyermek, feleség...
élet megy tovább, nélküle, kit hazavártál, rettentő csatából.
Távol otthonától, nyugszanak, menj tovább...élni az éltetet.
De ha idegen kezek, jaj idegen arcok adtak át a sírnak,
hogy tudsz megnyugodni, otthon maradott?
Halálom hírét kitől kaphatod?
Vagy köt örök gúzsba az el nem gyászolt gyász?
Az örök várakozás...hírt kapok, érzem él...vagy halott?
S életed egybefonódik vele.
Kit eltemettek idegen virágok. Örökre.
Van szabadulás?
Lehet.
Ha látsz helyet, hogy emlék áll elesetteknek...
állj meg és gondolj rá.
Ne számítson a nap és a felirat.
Csak a vágy, a kinyújtott kezek,
kiket összeköt a haza-nem-térő emlékezet,
sokan vagyunk.
Mennyien és hol és miért?
Kiket eltemettek búcsú nélkül.
Mennyien és hol és miért?
Ne várj feleletet.
Fogd kezét minden nemzedéknek,
tudja meg, miért áll a szobor.
Anya...de sok név van...
és a bácsi nézd, milyen komor...
Nyugodjon békében.
Csak a nevek sora...soha, de soha: Ne sokasodjon!

2012.11.03.