Hajnali dallam

Ködös hajnalon, álom határán
sosemvolt sosemlesz dallamot hallok,
Dúdoló bokrok szavát akkor értem,
ha értelmét nem kérdem, csak elfogadom.

A kép. Vajda János: Augusztusi hajnal
Köszönöm!

Mondd...

Mondd, mikor szaladtak kalászba a füvek?

Pitypang napocskákkal pettyezett a zöld.

Reggelre levéllé nyújtóztak a rügyek.

Ujjongó illatot sóhajtott a föld.

Mondd, Te is érzed, hogy egy vagy velem?

Ölelsz gesztenye levelek tenyerén.

Időtlen téren át fénylik a szerelem...

s mosolygunk egy rigón egyszerre: Te meg én.

Ölelés Föld Napján

Öleljük egymást fűben-fában.
Esőben és napsugárban.
Hangya apró kis csápjában.
Elefántnak ormányában.
Pisztrángban a habzó vízben.
Ujjainkban mind a tízben.
Bogáncsban és rózsaszálban.
Harmatban és békanyálban.
Sziklában és lágy homokban.
Homokban futó nyomokban...
Mi vagyunk.
A Föld.

Havazik

Valami dúdolgat bennem.
Szürkébe olvadtak a budai hegyek,
csak a házak tartották magukon a valóságot...
Ember alkotása dacolt a téllel,
ahogy érkezett a széllel és lelibbent lágyan:
Havazik.
Még csak alig-alig.
Rigó feketéje surran.
Medrében nyújtózik a Duna,
ónszínű hullámokon utazik a tél.
Hallod a havazást?
Csillaggá robbant cseppek lebegnek,
szempillámat érik.
Ágak zengik surrogó dalukat:
valami kiszakadt.
Holle anyó? Te vagy az?  
Meghajtom a fejem.
Természet Anya.
Gyermeked tiszteli hatalmadat.
Szeress te is engem.

2013.01.18.