Kőbevésett neveken arany por hirdeti vágyát a maradtaknak: ne menj el.
Még mondanék valamit, még tennék valamit veled vagy érted:
Ennyit tehettem. Kőbe vésettem nevedet.
Akkor kellett volna, mondják a bölcsek...amíg itt volt.
Elment.
Elment a pillanat és maradt a vágya a megnemtörténtnek.
Engedd megkopni a követ. Ne aranyozd újra.
Virágot viszel halni a sírra és megnyugszol pompájában: adtál.
Neki.
Aki már rég a halmon bólogató árvácskában él újra és illatot küld feléd az orgonabokorban.
Tenyered fészkébe óvod a mécsest, lobog az estében és rágondolsz.
Keresed az imát, méltót.
Kihez? Akinél van vagy...és eszedbejut emlék, ahogy akkor régen...
Emlékszel? Emlékszem.
Éled az elment, benned és bennem.
Pislog a kis láng, hűvös az alkony, szeles is...jön a tél lassan...csizma és nagykabát...November.
Kicsi fények várják, kísérik az időt, be a sötétbe.
Temető gyertyája mutatja az utat: mi már látjuk a Fényt, kihez te csak készülsz.
Hiszed-e?
2011.10.30.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése