Nándorfehérvár

Dörren az égre az ágyú,
dörren a szívben a szó:
halni megyek ma vagy megleszek estére?
Lesz-e még kezem imára, kenyérre?
Hányan vagyunk mára?
Mozgó sereg felett leng a zászló...
Várfokon állt már.
Hol van tested pajtás... várárok mélyében naptüzében oszló...
dicső híre száll majd... mi még halljuk hangod, ahogy húztad kupádat köszöntve a napot. Dugonics.
Büdös van.
Félelem már nem leng, csak bűze a tettnek: mi visz halni vagy ölni.
Emeli magasra keresztjét a Barát, magasra szárnyal a szó:
Férfiak nincs egyéb hátra
...mert nincs már hátra, mögöttünk a fal és a folyó.
Átkelünk vagy átkelnek ők.
S álljuk Európa bástyáján,
templom hűvösén tömjén szállong,
morzsol az ima.
Harangok szólnak Róma békés terén
S a csata vár ránk, s Hunyadira.
Megment.
Mi adta az erőt?
Zászló, haza, harag vagy féltése életnek?
Ki ott volt áldja az Ég.
S te janicsár nyugodj békén a földben, hová szólított kemény parancs.
Anya egyformán siratja a fiát...
Megvédtük Európát.
Szóljon a harang.

2012.07.21.

Augusztus este

Sötét van. Ahogy városban lehet.

Hallgatom a csendből kizengő dallamot: crrrrrrrrp.

Ablak alatt vagy hol kabóca dalol:

Hirdeti élesen, mozdult a végtelen:

Már augusztus jár.

Gesztenyelevél-tenyerek között délután tüskés gömbök közt bújt a nyár,

s az este előbb szállt le Buda felől.

Kéken. Ahogy illik, szépen...csak már hűvöskésen.

Begóniák néznek egynyári létük ártatlanságával a holnapra,

új bimbókat hozva poros levelek közt.

Reggel majd fanyar illat kúszik a szobába,

s hoz új hírt a mába.

Valami változott...tavasz földszaga, nyár pora illan

...s milyen jó, hogy így van.

Határ

Átléptünk valamin Kedves.
Már szavak mondták, mit eddig szemünk dalolt,
s boldog értéstől zártuk szemérmesen magunkba a titkot:
tudom, mire gondolsz.
Láttam tükörképem fénylő arcodon,
Szemed feketéje olvasztott magába,
táguló kapuján sugárzó kívánás,
visszük magunkkal talpunk alá vágyó holnapokon.
Jönnek felénk.
Ezért mondtam szóval is, mit látni nem mertél:
lehet szerelem ilyen, pont nekünk.
S te olvastad kusza betűmben a sorsod:
Borzongva leírt szavak erején.

2012.07.11.

Júliusi hangulat

Lágyak a mezők a Nap alatt,
halk zizegését mélyen belül hallom.
Megtelek a nyárral.
Reszkető hőség szikráz a síneken,
hol kanyarodik szikár akácok mögé.
S eltűnik előlem, talán nincs is tovább...

Lebeg a búzatábla.
Selyme közelről szúrós kalász.
Magamban mormolom óvó imám.
Adj Uramisten gazdag aratást.
De szürkék az egek...ne hozzatok jeget.

Lila bogáncson katicabogár.
Szeretjük egymást.
Én és a Nyár.

2012.07.04.

Sarlós

Lágyan lépked.
Lassan érinti a földet a talpa,
amerre haladt eléhajtja fejét a kalász.

Magamat adtam.
Kis magocska lényem sötétben vágyott a fényre,
készen ébredésre átalakultam,
csodamágiával zöld szárrá lettem, s gyökérré.
Bújtam a rög között, törve előre, örüljön a gazda: zsendül a vetés!
Ringatott az élet, pillangó-szerelem, szőke fejemet magasra emelem:
Óvó imák védtek, kenyeret kértek évezredek szavai.
Akkor is mondod, ha sosem imádkoztál.
És most itt állok erős és teli...megértem:
Szárnak halálára, magnak dicsőségre.
Tán elporlani, vízzel dagadni, tűzben szilárdulni...ropogós örömmé.
Amivé majd szánnak.

Meghajtom fejemet, hallom a léptedet...
Nehéz méltósággal, ahogy anyák lépnek,
míg bennük érnek a magok: hozzák a Holnapot.

Kezedben a sarló, méhedben az Élet.
Ideje van aratásnak, ideje magvetésnek.
Tegyük a dolgunk.
Mind mi vagyunk: a kalász és a sarló.

Csodácska

Valami visz...de nem a lábam.
Ő csak lépked belső parancsra,
hőt sugárzó koszszürke betonon
vagy sárban caplatva.
Locsoltak.
Ruganyos fű boldog érintését alig-alig érzem,
pedig ott visz léptem...figyelek...befelé.
Leülök.
Forró márvány kemény simasága melegíti combom,
tekintetem megpihen a szobron, ki társam a csendben, pici alig-dombon.
Nem várok semmire. Vagyok.
Eltűnnek a zajok, villamos sárgája nesztelenül surran,
szemem sarkában valami felbukkan.
Hajó.
Fény-ezüst a Duna és mégsem kápráztat.
Átadom magam, mindig-volt látványnak...
Hegyek...kékek? Nem...pettyesek.
Fénypettyek villannak messzi-van ablakon,
Gyorsan! Szememet behunyom.
Szivárvány körök robbannak, kápráznak sokáig.
Pedig már csak tornyos puffancsfelhő látszik...majd elszürkül.
Elémegy a Napnak.
Lábszáramon meleg vízcseppek szaladnak vagy hangya?
Jó lenne megnézni...szoknyát felemelni...lágyan lebegtetni...erkölcs rideg gátját szanaszét söpörni...
Megteszem. De csak kicsit...icipicit.
Blúzt eltartva legyezem a...de azt is csak picit...
Meleg van.
Szép július ébred.
És ébred egy érzés.
Sugárzó köszönés, mélyen a szívemben vagy hol?
Ott érzem hullámát: "Itt vagyok.Dolgozol?"
Dolgozom...hoztam fényét lényemnek és átadom.
Üzenem válaszom: itt vagyok. Dolgozol?
"Már indulok...már vágyom látásod...megadod?"
Felállok.
Talpam alá simuló lágyságon lépdelek.
Hogy legyek egy-veled...amennyire lehet...most lehet.
De vidám a kezed! Ahogyan integet!
Hát ilyen jó neked?
Nekem jó. Mosolygok.
Mik vagyunk?
Bolondok?

2010-07-02

2010-07-02

Titkos helyek

Bújj be Kedves!
Jelenléted ide-oda rebben bennem.
Megleptél, ujjaim begyében zsiborogsz,
mint könnyű pillangó.
Felnézek, s látom ahogy léped a szobát, gondolkodsz.
Valahol.
Távol tőlem és mégis itt.
Most máshol érezlek...szép titkos helyeken:
Ej, hová szaladtál képzeletedben?
Hiszen jó helyen vagy.
Örülök jöttödnek.
Átadom magamat.
Hagyd, hogy elzsibbadjak benned...
Szép titkos helyeken.