Sarlós

Lágyan lépked.
Lassan érinti a földet a talpa,
amerre haladt eléhajtja fejét a kalász.

Magamat adtam.
Kis magocska lényem sötétben vágyott a fényre,
készen ébredésre átalakultam,
csodamágiával zöld szárrá lettem, s gyökérré.
Bújtam a rög között, törve előre, örüljön a gazda: zsendül a vetés!
Ringatott az élet, pillangó-szerelem, szőke fejemet magasra emelem:
Óvó imák védtek, kenyeret kértek évezredek szavai.
Akkor is mondod, ha sosem imádkoztál.
És most itt állok erős és teli...megértem:
Szárnak halálára, magnak dicsőségre.
Tán elporlani, vízzel dagadni, tűzben szilárdulni...ropogós örömmé.
Amivé majd szánnak.

Meghajtom fejemet, hallom a léptedet...
Nehéz méltósággal, ahogy anyák lépnek,
míg bennük érnek a magok: hozzák a Holnapot.

Kezedben a sarló, méhedben az Élet.
Ideje van aratásnak, ideje magvetésnek.
Tegyük a dolgunk.
Mind mi vagyunk: a kalász és a sarló.