Dallam az éjszakában

Dúdolok egy dallamot.
Száll bennem valami lágyan, ahogy tárogató hív az éjszakában:
Gyertek, egyek vagyunk.
Sokan vagy kevesen?
Kinyújtom a kezem, tábortűznél érintlek csendesen:
Szól benned a dallam?
Milyen csend van.
Nézzük a tüzet, a fényes parazsat, szikrák ahogy szállnak:
S tűnnek a sötétben.
Mélyről, valahonnan ló halkan megdobban, lopózó kurucok, megcsörren a szerszám.
Gyűlnek a seregek.
Innen is onnan is pipafüst szaga jön, s kézen közön jár a kulacs...
s jár a szó!
Szabadság!
Nézzük a tüzeket.
Megjött az üzenet: indulunk.
Újra.
És újra és újra: levetni rabláncot.
Engedd szívedbe a lángot, vezessen fényesen.
Nézzük a tüzeket.
De vigyázz!
Ne szökjönk ártatlanra a parázs,
kerítsd körbe, csak meleget adjon és fényt.
Mond, hogyan oltod el...ha kitört hatalmadból?
Tüzet csak az gyújtson, ki éberen vigyázza!
S nem hagyja az oltást már másra, mint kamasz hetvengő.
Nézzük a tüzeket.
Halljuk a szavakat.
Mit, mikor gyújtanak?
S hová vezetnek?
Magadat kérdezzed.
S soha ne feledd:
Van, mire figyeljünk, mire emlékezzünk...
Ha dallam hív, fülelő éjszakába.
Krasznahorka büszke vára.