Vihar, júniusban

Vihar júniusban

Villan és dörren, ágyú tán hasonló,

redőnyök mögött lobbannak a fények:

Gondolatom szalad, Istennek hála, csak az égi csatát élek.

Gyerek moccan, felsír: Anya kezet kérek!

Jön a szó, mormoló:

Veled vagyok...

Félek...

Sss, csak zivatar.

Domború homlokon összetapad a haj:

Amíg nem óvóhely, nincsen baj, nincsen baj!

Honnan a gondolat, hány anya félelme csitul a szobában?

Tetőnk van!

Fészekben a madár, anya most mit csinál?

Nem tudom...aludjál...

Anya mit csinál a cica, a kóborló?

Nem tudom...tán bújkál...hidd el talált helyet!

És a rossz ruhájú háztalan emberek?

Ők is, ők is...lehet...

Hallom-e a jeget?

Vagy csak a szél lehet?

Ne arass Istenem! Dolgoztak a kezek!

Arany a gabona, várja az aratást...

Jaj mit talál reggel a gazda...kimenne, mit sem lát...

Csak nézi a süvítő kavargást, terítené magát védőn a földekre

Keresi a hitet, megmarad belőle...az élet: jövőre.

Áll a gabona!

2012-06-22

Nyarad vagyok

Szeretnék a nyarad lenni!
Csiklandósan szaladnék hátadon: pici csepp verítéked,
örülnél, hogy érzed: veled vagyok.
Nyár vagyok.
Fűszál a lábadat karcolja, meztelen bőröd ad rá feleletet.
Érzed: élsz.
Nem csak vagy... időtlen szobákban, hol nincsenek évszakok...
Csak falak közé zárt egyenhőmérséklet.
Nyarad vagyok. Szomjas.
Habzó sör fák alatt, pecsétes asztalon.
Kiherélt ásványvíz, fehér abroszokon... élsz?
Élsz kedves vagy csak vagy?
Határidők jelzik: telik az évszak.
Vagyok a büdösöd zörgő villamoson.
Emberszag...emlékszel?
Legyek hát bosszantó, hogy jól essen a szippantás, leszállva.
Rálépnek a gázra, friss-autó illatban előzöl többi pléhbe zárt létezőt.
Állj az ablak elé.
A vízcsepp én vagyok, neked szaladok mintát írva üvegre.
Menj ki az esőre. Ázzon foltosra keményített éned.
S akkor megérzed.
Én vagyok.
Az élet.

2012.06.19.

Hőség

Redőny által szűrt homályban a meleg súgja... hiszen nyár van... minek toporzékolsz?

Hiszen nem vagy félholt... csak úgy érzed... pedig nézzed... megy az élet...

Nem moccanó leveleken, egyszer-volt harmatcseppeken bogár csápja tapogat:

Maradt, mit még megihat?

Levél szomját nincs, mi oltsa, fáradt-magát beburkolja, kicsire és picire,

nem engedi, hogy vigye, benne mi még megmaradt: szigorúan tűz a Nap!

Nem adom. Jól összezsugorodom, őrzöm harmat-kortyomat... mikor volt az a tegnap?

Mikor esett... hogy utálták az emberek... most meg nézik az eget.

Vizet a Föld rejteget, csak mélyre le, gyökerek... hisz gyümölcsöt érlelek!

Madár billen fel az ágra, fanyalodik kis bogárra, hízott kukac merre vagy?

Kéreg rejti bábodat... most én meg nem keresem.

Jól bezárom énekem, azt a tócsát figyelem, miben gyerek játszogat... jaj, de közel... nem szabad.

Hagyd Fiam a madarat! Inna, engedd...tátogat. Nekünk tartogat a csap...igen, hozunk ki holnap kicsi tálkát galambnak.

Szomjas vagy? Ő is az.

Ember a bokor alatt, elmozdulni nem szabad... árnyék van.

Hangja rekedt, alig hallom... úgy kezdődik, hogy "asszonyom..."

Közel hajlok, bűzébe, vöröslő tenyerébe... nézz bele a szemébe!

Vizet, hogyha kaphatnék... akár egy korty is elég...

Adhatok. Megengedem a csapot, hideg vizet folyatok.

Kidobandó flakonok... tele vízzel...

Istenem, gazdag vagyok!

2010-07-15

Hordozlak 2...Együtt, utcán

Kamasz mosoly villan meglett férfiarcon,
elkapott tekintet rejti az örömünk,
rideg beton járda felfénylik közöttünk,
fordítsd el a fejed, meséljen közönyünk.
Magamba fogadlak, mélyen, belül titkon.

Nézem a kezedet, érzem az erejét.
Ölelésedbe mikor bújok újra?
Sugárzó melegben összeborulva
füledbe szót súgva,
hajpihédre fújva.

Meleg lehelettől borzongsz... hívlak útra:
Éljük együtt egymás egybefont meséjét.

Felnézel.
Elköszönsz, hangtalan.
Megtelek kiáltó pillantásoddal.
"Vigyél magaddal!"
Viszlek. Hordozlak.
Bárhol vagyok, bárhol vagy...
Lép felénk a holnap, amiben te viszel,
s gyengéden leteszel tested oltárára.

2012-06-16

Hordozlak

Látlak a járdán szembejönni velem,
pedig nem kereslek, a szelet hallgatom,
lépkedek a talpam alá futó dallamon
és megismerem a tavalyi százszorszépet.

Ismerem mosolyod.
Belül melegít a szemed,
hordom villanó tekinteted,
pupillád lágy sötétjét magamban dúdolom...az a szép, az a szép...
Fekete.
Veled vagyok tele.

Ezért nem hiányzol?

Itt van

Ssss...csendben.
Csak lebegj magadban.
Ahogy anyaméhben moccantál
bíbor derengésben...
Talán bíztál már a fényben,
mégis megriadtál, rányitva szemed először: vakított.

Ssss... csendben.
Csak lebegj magadban.
Ne keress szavakat.
Kiskirály agyadat intsd pihenőre...
csak egy kis időre, ne zavarja lényed
hasztalan kutató, gyűjtögető zsarnok,
zajától nem hallod: a Lelket, kit ma várunk. 

Ssss... itt is van... minden bentről ébredő fényes gondolatban.
Köszöntöm magamban.
És Benned is.

Lázadok

Most éppen lázadok Kedves.
Kevésbé szeretni olyan egyszerű lenne.
Nem érezni vágyad reggel és délben, ágyban és bőrszékben...
ahogy felém száll és követel.
Te kérted: engedj el.
... Nyakkendő bogát széttépni ne kelljen,
hirtelen melegben...autóban, bőrszékben.
És jössz újra és újra vissza, tárt tenyerembe.
Szabadon.
Szabadon?
Szabadon.
Vagy mégsem.
Valami...ami tart minket egységben, nem ereszt.
Fejemben, fejedben.
Gondolat.
Mi tartja előttem arcodat?
Tükörből is nézel, szememmel.
Hajamat miért érzed kezedben...
futó fésűd alatt.
Van-e még pillanat, amikor nem látszol?
Talán a lóháton, s ha önfeledten játszol...feledjük egymást.
Mert előjössz bárhol.
Hozzám sugárzol, s én vissza.
Tekintetünk tiszta, csak belül peregnek a percek, hol lázasan szeretnek:
Ketten, egymásért teremtnek.
Jövőt.